2013. október 29., kedd

9. fejezet: A főpróba

Sziasztok! Hát itt is lenne a legújabb fejezet. Örülök, hogy kaptam egy-két pipát, és már több, mint százan voltatok az oldalon. De örülnék egy kicsit több visszajelzésnek is, és pár feliratkozónak. Na de nem is húzom tovább a szót, olvassátok az új részt!

- Louis? – ámuldozott Tracy – Ő küldte? És várjunk csak, itt volt tegnap? Mikor?
- Késő este, te már aludtál, én meg akkor jöttem ki a fürdőből, mikor ezek ketten itt romantikáztak. – válaszolt helyettem Vic.
- Nem romantikáztunk, oké? – torkolltam le, de még most sem tudtam levenni a szememet a rengeteg virágról. Soha, senkitől nem kaptam még ilyen szép virágokat. Igazából még soha nem kaptam virágot egy fiútól sem. Éreztem, hogy az arcom ragyog a boldogságtól. Annyira jó érzéssel töltött el, hogy valaki gondol rám. Te jó ég! Mikre gondolok? Most először gondoltam úgy Louis-ra, mint pasira. Oké, hogy elbűvöl, ahogy azokkal a ragyogó, kék szemekkel tud nézni, és a kisfiús mosolya sem semmi, de valahogy akkor sem gondoltam, hogy valami több is lehetne köztünk. 
- Aaaaannyira édes! – zökkentett ki a gondolataimból Tracy nyavalygó hangja. Most először vettem le a szememet a rózsákról, és felhúzott szemöldökkel néztem rá. Nem igazán szokott ő ilyen izgatott lenni, de az elmúlt napokban totál kifordult magából. 
- Lehet, hogy nem is ő volt. – mondtam megrántva a vállam. 
- Háááááát persze… - forgatta a szemét Vic. 
- De most mi van? Lehet, hogy tényleg egy rajongó volt.
- Igen, biztos. Kussolj inkább, és öltözz fel, mert indulunk a főpróbára. 
- Igenis, főnök! – mondtam gúnyosan, majd a szobámba mentem, és felöltöztem. Kényelmes ruhát választottam, hiszen nem akartam feszengve állni a színpadon. Simon most először hallgat meg minket együtt a héten, szeretném jól érezni magamat előtte. Egy sima, kötött, krémszínű pulcsit, és fekete, fehér pöttyös vászonnadrágot húztam fel, egy fehér topánkával. Kevés sminket raktam fel, a hajamat pedig kifésültem, húztam párat rajta a hajvasalóval, csak hogy álljon valahogy, és leengedve hagytam.

Kimentem a nappaliba, ahol a lányok már készen voltak, hamarosan pedig jött értünk az autó, amit Simon küldött értünk. 
Szerencsére elég közel laktunk a stúdióhoz, így alig tíz perc alatt ott is voltunk. Bementünk a már megszokott stadionba, ahol már elég sok ember volt, köztük a stáb, akivel a kisfilmeket szoktuk felvenni, a színpadi dolgozók, és ott volt még valaki más is, aki Simonnal beszélgetett. Valaki olyan, akinek rettenetesen örültem, és egyszerre éreztem nyugalmat, és izgatottságot a látványától. Mikor észrevett minket, hatalmas mosolyra húzódott a szája, és rögtön felénk indult. 
- Sziasztok! – köszönt, majd mind a hármunknak egy-egy puszit adott, de nálam mintha tétovázott volna egy keveset. 
 - Szia!
- Hát te mit keresel itt? – kérdezte Vic.
- Mondtam Liv-nek, hogy eljövök. – mutatott rám. Liv? Általában mindenki Olivia-nak hív, soha senki nem becéz, mert nem is szerettem, de ez most valamiért mégis tetszett. Csak ő hív így, és ez nagyon jó érzéssel tölt el.
- Rendben lányok, akkor először a 1D számot, mert Harry nem marad végig. – mondta Simon. 
Az utasítására a színpadra álltunk, pár ember ránk rakta a fülest, és mikrofont kaptunk a kezünkbe. Elkezdődött a zene, és Vic énekelni kezdett. Mindenki ránk figyelt, és esküszöm, hogy sokkal jobban izgultam most, mint az élő adásokban. Harry a mentorok asztalánál ült, Simon mellett, és kíváncsian figyelt, mindig észrevette, mikor ránéztem, és bíztatóan mosolygott. Hihetetlen, hogy mennyire megnyugtatott minden egyes mozdulata, és pillantása, mégis úgy éreztem, mintha neki akarnék bizonyítani, mintha miatta akarnék 100%-osan teljesíteni. Elég jól sikerült elénekelnem a magas hangokat, de persze nem voltam most sem a legjobb. 
Háromszor próbáltuk el a számot, mire a hangosítás, és a fénybeállítások is tökéletesek lettek. Már csak a hangomnak kellene annak lennie. 

Kaptunk egy kis pihenőt a gyorsabb számunk próbája előtt, és éppen a nézőtér soraiban pihentünk, mikor Harry odajött hozzánk. Egész eddig Simonnal beszélgetett.
- Nagyon jók voltatok! – mondta, de úgy vettem észre, mintha csak nekem szólt volna. 
- Reméljük is! – vette át a szót Vic – Kár, hogy holnap nem leszel itt. 
- Öhm… - nézett rá zavartan – Nem is mondtam még…
- Ó! Nem, te nem. Louis mondta tegnap.
- Louis? 
- Tegnap késő este nálunk járt. Vagyis inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy Olivia-t látogatta meg. – mosolygott kajánul Vic.
- Tényleg? – Harry nem nézett rám, az arca viszont láthatóan megfeszült. Talán direkt nem fordul felém? – Most mennem kell. Sok sikert holnapra. – hadarta, és sarkon fordult, majd eltűnt a kifelé vezető ajtó mögött. Ez most mi volt? Semmi köszönés, még csak egy pillantás se. Értetlenül néztem magam elé, csak arra lettem figyelmes, hogy Vic a fülembe suttogja dalolva, hogy:
- Féltéééééékeeeeeeny! 
- Tessék? 
- Láttad, hogy hogyan reagált Louis nevére? Mondjuk az még semmi. Totál elborulhatott az agya, mikor mondtam, hogy ott járt este. Én megmondtam neked. 
- Fejezd be! Nem lesz semmi, sem vele, sem pedig Louis-val. – zártam le a témát, miközben felléptünk a színpadra. 
Négyszer kellett elénekelni a számot, mire minden tökéletes lett. A hangjaim persze most sem lettek valami jók, de valahogy nem is erőltettem meg magam. Az agyam teljesen máshol járt, messze, valahol Harry körül. 
Az egész napot a főpróbán töltöttük, szinte repült az idő. A dalokon kívül fel kellett próbálnunk még egyszer a ruháinkat. Nehezen tudtam odafigyelni bármire is, de amint végre sikerült koncentrálnom a feladatainkra, arra ismét eszembe jutott, hogy Harry szinte szó nélkül hagyott itt. 
Már sötétedett, mikor kiszálltunk a kocsiból. Simon vitt haza minket, és be is kísért a házba. Vic és Tracy előreszaladtak, míg én lemaradva kullogtam mellette.
- Baj van? – fordult felém, miközben a lépcsőn mentünk felfelé. 
- Csak izgulok. – feleltem hamis mosollyal. 
- Biztos? 
- Tuti. – próbáltam megnyugtatni, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem. 
Beértünk a házba, és Simon egyből felénk fordult:
- Lányok, tudom, hogy rettentően izgultok, de én biztos vagyok benne, hogy menni fog. Ha így teljesítetek holnap is, mint ma, akkor egyenes lesz az út a döntőbe. – mosolygott felénk. 
Próbáltam hinni neki, és jól esett, hogy ennyire bízott bennünk, semmi pénzért nem okoznánk csalódást neki. 
Alig egy órával később már a szobámban feküdtem. A szívem dübörgött, akár hányszor csak a holnapra gondoltam. Éreztem, hogy a szemeim elnehezednek, és lassan álomba merülök, de ekkor egy pittyenés rántott vissza a valóságba. Kezembe fogtam a telefont, és megnyitottam az üzenetet. 

„Bocsi a mai miatt, csak zűrök vannak. Holnap ügyesen! Meg fogod csinálni. - Harry”

A szívem az előbbinél is gyorsabban dübörgött, és mosolyogva feküdtem vissza a párnámra, és biztos vagyok benne, hogy még akkor is mosolyogtam, mikor elaludtam.

4 megjegyzés:

  1. Szia !
    *ÚRISTEN*, hogy mi lesz ebből ! Nem hiszem el, hogy Harry csak így hagyja és nem meri bevallani az érzéseit ! Na mindegy. Kíváncsi vagyok, hogy most mi lesz. Mármint úgy értem, hogy Lou-al v. Harry-el jön össze ? És hogyha lesz valamilyen csavar benne akkor azt biztos, hogy botrány követi ! Hozd hamar a következő részt :)
    Első komizód: Dorcsi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) El sem tudod hinni, hogy mennyire örülök neked :)
      Holnap már jön is az új rész, úgy gondoltam, hogy két naponta hozom majd. Ugyanis elég jól állok az írással, már 27 fejezet megvan, és most rengeteg ötletem van a folytatásra ;) Sőt, már a vége is kirajzolódott bennem :D
      Még egyszer köszönöm a kommidat :) Holnap is várlak ;)

      Törlés
  2. Istenem! Hát ez... nem is találok szavakat. Beleszerettem a blogod minden egyes betűjébe.:)
    Kíváncsian várom, hogy mi lesz a fiúkkal. Mindkét fiú mellett szívesen látnám Oloviat, és nem tudom, hogy melyik az a srác, akinek jobban szurkolok. Szóval hajrá mindkettőjüknek. :D
    Siess a következővel.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3 :) örülök, hogy tetszik. el sem tudom mondani, hogy mennyire ;) holnap jön az új rész :) várlak vissza ;)

      Törlés