2013. november 11., hétfő

19. fejezet: A meghívás

Sziasztok! Köszönöm a tegnapi pipákat, és kommenteket is. Meghoztam a mai részt is, ami nem olyan izgalmas, és nem történik benne sok minden, de csak Harry és Olivia vannak benne. Remélem, hogy azért ez is tetszik. A kommenteket, a pipákat, és a feliratkozókat várom!

- Tényleg! Nem is mondtad, hogy miért jöttél. – fordultam Harry felé, mikor a park egyik padján üldögéltünk. Lassan tíz perce nem is szólaltunk meg, csak Bella-t figyeltük, aki nem messze tőlünk, éppen hintázott. 
- Azt hiszem, hogy a pulcsimban hagytam a lakáskulcsomat. Tudod, amit tegnap odaadtam. 
- És be sem tudtál menni? 
- Nem. Az az egy kulcsom van csak.
- Akkor…akkor hol aludtál? – kérdeztem aggódva, talán túlságosan is feltűnően. Ugyan hol aludt volna? Biztos rengeteg embernél tud aludni…rengeteg ismerősénél…lányoknál. De mikre gondolok? Mit érdekel az engem? – Oké… Ez nem rám tartozik. Bocs. 
- Liam-nél. – felelte mosolyogva. 
- Min mosolyogsz? 
- Semmin. 
- Naaaaa! – löktem oldalba nevetve. 
- Csak éppen úgy kérdezted, mintha a barátnőm lennél.
- Tessék?
- Mármint érted… A csajok szokták így számon kérni a pasijukat. – kezdett zavarba jönni a magyarázkodástól, ezért gyorsan témát is váltottam. 
- Bella! Ne olyan magasra! – kiáltottam oda a húgomnak, aki lassan átpördült a hintával, olyan hévvel hajtotta magát. 
- És a másik húgod hány éves?
- Tizenhárom. 
- Kár. Lehetne egy pár évvel idősebb. 
- Hééééé! – és ismét kapott tőlem egy jól célzott oldalba vágást. 
- Mi vaaaan? – nevetett, védekezésképpen pedig maga elé emelte a kezeit. 
- Leszállni a húgomról. – mondtam neki szúrós tekintettel. 
- Miért? Ha idősebb lenne, ő is jó lenne. Elvégre te már foglalt vagy. – tette hozzá halkan. 
- Mi vagyok? 
- Foglalt. 
- Nem vagyok foglalt. Legalábbis nem tudok róla.
- Liv! Louis beléd van esve. Előbb-utóbb te is így fogsz érezni iránta. – zöld szemeiben mintha egy kis csalódottságot láttam volna. 
- Oké! Elismerem!
- Mi? – Harry rám kapta a tekintetét.. 
- Elismerem, hogy észrevettem, hogy Louis közeledik felém. Elismerem, hogy irtó jó pasi, …
- És hülye lennél nemet mondani neki, ha megkérne, hogy legyél a barátnője. – fejezte be Harry a mondatot helyettem. 
- Nem éppen. Azt akartam mondani, hogy irtó jó pasi, de nem az, akit el tudnék képzelni magam mellett. Mármint nem hiszem, hogy bele tudnék szeretni. Lehet, hogy ha megpróbálnánk, akkor lassan beleszeretnék, de nem ebben a helyzetben. 
- Milyen helyzetben? – érdeklődött Harry, egy kis csillogással a szemében – Van valaki más?
- Nem tudom. 
- Hogy nem lehet az ilyet tudni? – nevetett. 
- Nem tudom, hogy mit érzek, vagy hogy mi van velem. Talán a verseny után letisztul minden a fejemben, de egyelőre hatalmas nagy zavarodottság van csak benne. Louis édes, meg kedves, és nem győz elhalmozni mindenféle ajándékkal, a ”legnagyobb rajongód” néven, de nekem ő…
- A legnagyobb rajongó? 
- Igen! Pár napja több száz vörös rózsát küldött, ma meg egy nagy doboz csokit, amit mellesleg Bella már magába tömött. 
- Louis tegnap óta fel sem kelt.
- Mi?
- Ő biztos nem küldött ma semmilyen csokit neked, mert még magához sem tért.
- Ez biztos?
- Ja. – válaszolta egyszerűen Harry. Akkor nem Louis a titkos rajongóm. De akkor ki lehet az? Talán tényleg csak valami fan?
- Oliviaaaa! – futott oda hozzánk Bella, és meglepetésemre nem az én ölembe pattant fel, hanem Harry nyakába csimpaszkodott, és úgy húzta fel magát a fiú ölébe. 
- Mi történt, hercegnő? – kérdezte tőle Harry, a húgom pedig teljesen megbabonázva bámult rá. Mikor csak tehette, az én magassarkúimba flangált, és az én ruháimat vette fel, hogy hercegnőset játszhasson. El sem tudom képzelni, hogy milyen érzés töltötte el, mikor Harry hercegnőnek hívta. – Várjunk csak, fogadjunk, hogy kitalálom. Fagyit szeretnél.
- Honnan tudtad? – ámuldozott Bella.
- Olvasok a gondolataidban. – bökött gyengéden a kislány homlokára – Én csokisat ennék.
- Az a kedvencem! – kiáltott Bella, és már ugrott is le Harry öléből, majd elkezdte rángatni a fagyis kocsi felé. 
- Igazából nem kéne ebéd előtt fagyit enned, Bella. – szóltam rá a húgomra.
- Naaaaa! – kérlelt nagy szemekkel a kislány, és Harry is csatlakozott hozzá, szintén hatalmas, kiskutya szemeket meresztett rám.
- Menjetek, de anyának egy szót se! – mutattam a húgomra, aki a szabad kezét felemelve ”bezárta a lakatot” a száján. 
- Te is kérsz? – fordult felém Harry.
- Nem, köszi. Itt maradok addig. 
- Oké. – bólintott, majd kézen fogva elsiettek. Annyira aranyosak voltak együtt. A gondolataimból a telefonom csörgése szakított ki. 
- Igen? – szóltam bele.
- Szia, szépségem! – hallottam az álmos hangot a túloldalról. 
- Nahát, művészúr! Kidobott az ágy? – kérdeztem nevetve. 
- Igen. Nagy nehezen. Hulla voltam, sőt, még mindig az vagyok. 
- Azt elhiszem. Én sem vagyok jobb állapotban, hidd el.
- Figyelj, sajnálom a tegnapot. 
- Mit? 
- Hát azt, hogy otthagytalak. 
- Semmi baj. Jól éreztem magam.
- Ennek örülök! Öhm… Mi lenne, ha ma bepótolnánk?
- Ma nem igazán jó, ugyanis kettőkor próbánk van. – mondtam rögtön, és szerencsére kapóra jött az énekóra. 
- Ne már! – hallottam a hangján a csalódottságot. 
- Sajnálom! – mondtam neki. Igazából tényleg sajnáltam. Egyszerűen fogalmam sem volt arról, hogy hogyan mondjam meg neki, hogy mit érezek…vagyis inkább mit nem. 
- Akkor majd legközelebb. 
- Ooo…oké. – egyeztem bele nagy nehezen - Most mennem kell. – mondtam, mikor megláttam, hogy Harry, és Bella közelednek.
- Rendben! Majd beszélünk. Szia!
- Szia. – mondtam, és amilyen gyorsan csak tudtam, kinyomtam a telefont, éppen akkor, mikor Harry-ék leültek mellém a padra. 
- Ki volt az? – kérdezte Bella csokis arccal. 
- Nem mindegy az neked, kisasszony? 
- Biztos a pasid volt. 
- Bella! – néztem rá csodálkozva, és Harry-vel nevetni kezdtünk. 
- Hát tudooood! Akit Erin mondott. Aki Harry barátja. – amint kimondta az utolsó mondatot, Harry-nek, és nekem egyszerre fagyott le az arcunkról a mosoly.
- Édesem, ő nem a pasim. Amúgy meg, honnan tudsz te ilyen szavakat? – próbáltam elterelni a szót, de hiába, ugyanis éreztem a feszültséget.
- Nem tudom mit jelent, csak hallottam. – nézett rám komoly tekintettel, amire elnevettem magam, és láttam Harry arcán is a mosolyt. 
- Lassan indulnunk kéne haza, anya vár az ebéddel. 
- Harry is jön? 
- Öhm… Van kedved? – néztem rá kérdőn.
- Nem is tudom. 
- Naaaaaaa! Gyereeee! – kérlelte Bella, és elkezdte rángatni a pólóját. 
- Gyere! A másik húgom örülni fog, imád téged. – győzködtem – Meg kell a kulcsod is, nem? Ha nem jössz most el, akkor nem adom vissza.
- Na jó! – egyezett bele – Megnézem magamnak a húgodat. 
- Hééééé. – nevetve löktem meg, mire ő is elkezdett kacagni. 
Bella megint közénk állt, és mindkettőnk kezét megfogta. Így indultunk el haza.

6 megjegyzés:

  1. Jaj, annyira édes rész lett.:D
    Hozd hamar a következőt! xx

    VálaszTörlés
  2. Uhhh! Nagyon jó volt. Nem tudom mi lesz velem szerdáig, addig nem leszek képes várni. De gondolom muszáj. xDDD Siess vele! xxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát pedig muszáj lesz, de ígérem, hogy tetszeni fog ;)

      Törlés
  3. aranyos lett :) csak így tovább :)

    VálaszTörlés