39. fejezet: A védelmező

Sziasztok! Most talán annyit nem kellett várni az új részre, ugyanis végre volt időm, és végre van ihlet! ;)

Remélem, hogy tetszik, hiszen végre megint beindulnak az események! :D
Nem tudom, hogy mikor jön a következő, de próbálok sietni! ;)
Remélem, hogy nem hagytatok el! :)

Harry Styles 

- Nocsak! – ez volt az első szó, amit meghallottam, mikor beértem a próbára. Alig kaptam levegőt, annyira siettem. Nem elég, hogy a napokban nem értem ide, még most is elkéstem. Ezek ki fognak nyírni engem. 

- Sajnálom, srácok! – kezdtem el a mentegetőzést, amint levegőhöz jutottam – Nagyon sajnálom. Ne öljetek meg, oké? 

- Hol a francban voltál napokig? – húzta össze a szemöldökét Zayn. 

- Nem láttunk már a szülinapom óta. – tette hozzá Niall.

- Pontosabban, mióta elmentél Emily-vel. – hangsúlyozta ki a nevet, amitől nekem bukfencet vetett a gyomrom, de elmosolyodtam. 

- Mi ez a mosoly, tesó? – méregetett Liam. Na, most komolyan, ő nem tud a dolgokról? Nem hiszem el, hogy Milly nem mondta el Jade-nek, hogy mi volt. 

- Te nem tudsz róla? – kérdeztem Liam-től, és kissé furcsálltam a dolgot. Talán csak az én verziómat is hallani akarja.

- Miről kéne tudnia? – szólalt meg Lou is, akin láttam, mennyire idegesíti, hogy Liam lehet, többet tud, mint ő. 

- Nyugi, srácok. – nevettem el magam, és levetettem magam az egyik székbe. 

- Holmes Chapel-ben voltunk Milly-vel. – újságoltam nagy lelkesedéssel. 

- Eddig? – kérdezte Lou – Vasárnap mentetek, ma pedig csütörtök van. 

- Nem, csak hétfőig. – legyintettem. 

- Akkor hol voltál a napokban? – folytatta a faggatást Liam – Tuti, hogy Emily-vel voltál. Jade már napok óta arról panaszkodik, hogy Emily folyton lerázza. 

- Vele voltam. Minden egyes nap. – mondtam vidáman. 

- Összejöttetek? – csodálkozott Niall.

- Nem. – tekertem meg a fejemet kissé szomorúan – Csak barátok vagyunk, de ez már több, mint amire számítottam. Mikor együtt vagyunk… El sem tudom mondani, hogy mennyire jól érzem magam. Felszabadult vagyok, az lehetek, aki igazán vagyok, és nem kell megfelelnem az elvárásoknak. 

- Haveeeeer… - szakított félbe Zayn – Ne éld bele magad ennyire. 

- Mi? – néztem rá zavartam, mire Louis vette át a szót. 

- Te totál bele vagy zúgva, és totál úgy érzed most, hogy Emily csak a tiéd. De ez nem lesz mindig így, bármennyire is szeretnéd. 

- Miről beszéltek? 

- Szereted őt! – kiáltott fel Niall – De ő csak barátként van veled. Mi lesz, ha egy nap majd lemondja a találkozót, mert randija lesz? 

- Nem… - gondolkodtam el – Nem tudom… 

- Mit akarsz, Harry? – kérdezte halkan Lou. 

- Vissza akarom kapni. – bólintottam. 

- Próbálkozni lehet… - folytatta Zayn – De tényleg ne éld bele magad. Nehogy sérülj.

- Tudom. – bólintottam. 

Emily Cook

- Szóval, te Harry-vel flangálsz egész héten, de erről a legjobb barátnődnek elfelejtesz beszámolni… - támaszkodott Jade az iskolai szekrényem mellé, péntek reggel. 

- Jó reggel, Jade! – mosolyogtam rá. 

- Te tényleg Harry-vel töltötted az elmúlt nem is tudom hány napot? – folytatta a faggatózást.

- És ezt te honnan szedted? 

- Liam mondta. – felelte egyszerűen – Szóval? Igaz?

- Igen. – ismertem be – Vele voltam minden nap. Dumáltunk, kajáltunk, filmeztünk. 

- Most akkor te meg ő….? 

- Nem! Dehogy! Csakis barátok vagyunk, de ezt már megmondtam, és ő is tisztában van vele.

- Biztos? – húzta fel a szemöldökét Jade.

- Ezer százalék. – csuktam be a szekrény ajtaját, és elindultam a folyosón. Jade pedig természetesen követett. 

- Majdnem elfelejtettem! – változott meg a hangja, de én már tudtam, hogy mire készül. 

- Igeeeen? – kérdeztem unottan.

- Elkísérnél ma este valahova? 

- És mégis hova? 

- Hát… El kell intéznem valamit. De egy olyan helyre megyünk, ahol csinosan kell kinéznünk. 

- Jade… - álltam meg hirtelen, és barátnőm felé fordultam – Teljesen hülyének nézel? Ez eddig egy éven sem jött be.

- Miről beszélsz? – tettette a tudatlant. 

- Ma este a szülinapi meglepetés bulimra akarsz elvinni. Jól gondolom? – nevettem rá.

- Ezt meg miből gondolod? 

- Mert minden évben ugyan azt játszod el velem. – tekertem meg a fejemet, és folytattam az utamat a történelem órára. 

- És te minden évben lelövöd a poént. – mondta bosszúsan.

- Majd meglepődök, oké?

- Nagyon vicces! – húzta fel az orrát – Délután átmegyek hozzád, és együtt készülünk el, oké? 

- Rendben! – bólintottam, majd ő a másik iréányba indult órára, én pedig bementem az osztályterembe, ahol már bent volt a tanár – Elnézést, tanárnő! – mondtam halkan, és a helyemre siettem. 

- Semmi gond, Miss Cook! – mondta a komoly, és szigorú tekintetű nő. Tudtam, hogy nem mérges rám, amiért elkéstem, és valójában ő egy kedves, és rendes asszony. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy az első héten, mikor mindenki bántott, és megalázott, az egyik szünetben ő nyugtatott, és vígasztalt meg. Tényleg normális ember, és nem egy szörny, aminek néha mutatja magát az órákon. De hát szerintem ezt várhatjuk el egy tanártól. 

- Óóóóó! – hallottam meg az irritáló, sipító hangot, mikor leültem a helyemre – Miss Cook nem tudja, mikor kezdődik az óra. Azt hiszi, hogy csak azért mert egy híresség a pasija, mindent megtehet. De várjunk csak… Nincs is híres pasid, hiszen lecserélt a nyomi kis barátnődre. – nevetett fel hangosan Bree… Persze, hogy ő. Ki más? – Szegény Liam nem tudja eldönteni, hogy melyikőtökkel jótékonykodjon? 

Erre a mondatára aztán az összes diák nyeríteni kezdett, hiába csitította őket a tanárnő. 

- Minek irigykedsz, Bree? – hallottam meg egy számomra tök ismeretlen hangot a hátam mögül, mire egyből odakaptam a fejemet. 

- Parancsolsz? – nézett szúrósan a megszólított a srác felé, akit ismertem, de még nem igazán hallottam beszélni. Legalábbis nem ilyen hangosan, mindenki előtt. Magas, izmos, barna, felzselézett hajú, kék szemű srác volt, ha jól tudom, akkor pár éve költöztek ide, és ettől az évtől a focicsapat tagja lett. – Attól, hogy bekerültél a focicsapatba, még semmi jogod ahhoz, hogy így beszélj velem. Sőt… Nincs jogod ahhoz, hogy hozzám szólj. – nyávogta tovább Bree, az osztályban pedig néma csend honolt. 

- Neked meg ahhoz nincs jogod, hogy így beszélj másokkal. – mondta tovább a fiú közömbösen. Egyáltalán nem ijedt meg Bree-től úgy, ahogy a többiek. 

- Te mégis… - csattant fel Bree, és felpattant a helyéről. Befejezni azonban nem tudta, mert a tanárnő erélyesebb hangnemre váltott, és Miss Nyafka végre befejezte a sipákolást. 

Az óra elég lassan telt, főleg, hogy Bree, és az udvartartása folyton apró papírgalacsinokkal dobált, mikor a tanár nem figyelt. Mikor kicsengettek, szélsebesen vágtattam ki a teremből, és kimentem az udvarra, megenni az ebédemet. Pár perc múlva pedig arra lettem figyelmes, hogy valaki gyengéden hozzáér a hajamhoz. Majdnem a frászt hozta rám. 

- Csak egy galacsin volt a hajadban. – mutatta fel a váratlan vendégem az említett papírdarabot – Szabad? – mutatott mellém. 

- Persze. – válaszoltam zavartan – És köszönöm. – mosolyogtam rá. 

- Előbb-utóbb kiesett volna. – nevette el magát.

- Ó! Én az órára gondoltam. – ismertem be. 

- Ugyan már. – legyintett – Csak idegesít, hogy ez a csaj mindenkivel úgy bánik, mintha a kutyája lenne. 

- Ő már csak ilyen. – rántottam meg a vállamat – Tényleg köszönöm. A legjobb barátnőmön kívül nem igazán szoktak megvédeni.

- Elég baj! – mosolygott, és egyfolytában engem bámult. 

- Ez most elég gáz lesz, de megkérdezhetem a nevedet? – fogtam bele zavartan. 

- Dylan. – mosolygott még mindig, és úgy látszik, nem érezte furcsának, hogy nem tudom a nevét – Dylan Porter. 

- Én pedig Emily Cook. – mutatkoztam be én is, ahogy illik ilyenkor. 

- Tudom. – bólintott. 

- Nekem mennem kell órára. – ugrottam fel, mikor meghallottam a csengő hangját – Nem akarok megint késni. – magyarázkodtam, ugyanis kezdtem magam kissé kellemetlenül érezni Dylan mellett. 

- Rendben. Még találkozunk. – mondta, és kinyitotta nekem az ajtót. Rámosolyogtam, és olyan gyorsan távoztam, amennyire csak tudtam. Kedves fiú ez a Dylan, de egy kicsit furcsa volt, hogy folyton bámult, miközben beszéltem. Zavarban éreztem magam, mint mostanában a pasikkal.