Sziasztok! :) Kicsit hosszú idő után, de itt van a folytatás. Mit szóltok hozzá? :)
Várom a véleményeket!
Várom a véleményeket!
● Dal a fejezethez: The Pierces - Secret ●
...ALEXIS DAVIS...
A nevemet mondta? Tényleg
jól hallottam? Honnan tudja az igazi nevemet?
Meg sem tudtam
szólalni, a szívem a torkomba ugrott, és hirtelen le is izzadtam,
de az arcom rezzenéstelen volt. Nagyon jól megtanultam már, hogy
hogyan kell fapofát vágni.
-
Hogy... Hogy szólítottál? - nyögtem ki nagy nehezen, és közelebb
hajoltam Sam-hez, akinek le sem lehetett volna vakarni a mosolyt az
arcáról.
- Alexis. - bólintott – Ez a neved, nem? Alexis
Davis.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz. - nevettem el magam.
-
Ne aggódj, itt nem talál ránk senki sem, és lehallgatni sem
tudnak. Van egy blokkoló szerkezetem, de gondolom neked ezt nem kell
bemutatni. - folytatta tovább a társalgást, és úgy tett, mintha
világi jó pajtások lennénk, és mintha minden nap ilyen témáról
csevegnénk.
- Nem igazán értelek. - játszottam tovább a
hülyét, de nagyon jól tudtam, hogy lebuktam. Itt van vége az
akciónak. Csak azon csodálkoztam, hogy még nem jelentek meg
Benjamin emberei, és nem végeztek ki.
- Drágám, nekem nem
kell hazudnod. - legyintett egyet a nő, és belekortyolt az italába,
amit nemrég tett le elé a pincér – Látom nem érted. -
mosolygott rám újra – Jól ismertem az apádat.
- Tessék? -
bukott ki egyből belőlem a kérdés, és máris máshogy láttam a
dolgokat. Ismerte az apámat?
- Tudom, hogy ki volt, és mi volt
a foglalkozása. - bólogatott hevesen – Rengeteget segítettünk
egymásnak.
- Elmagyaráznád ezt konkrétabban?
- Hát
persze... Tudom, hogy az apád Benjamin után nyomozott.
- Mégis
honnan tudnád?
- Mert úgymond én voltam a jobb keze. Valahogy
sikerült bejutnia Benjamin bandájába, pontosabban Benjamin legjobb
emberei közé válogatta be.
- Ezt én is tudom, Sam. -
próbáltam higgadt maradni.
- De azt nem, hogy rájöttem arra,
hogy az apád valójában zsaru.
- Hogyan?
- Vicces volt a
helyzet. Gyűlöltem Benjamin-t, és a mai napig egyre jobban
gyűlölöm. - mondta összeszorított szájjal, és tényleg
utálkozva beszélt.
- Miért gyűlölöd? Honnan tudjam, hogy ez
nem valami teszt? - kezdtem egyre kíváncsibb lenni.
- Nem az,
hidd el, hogy nem at. Elmesélek mindent, és akkor majd rájössz.
- Hallgatlak! - mutattam rá, és hátradőltem a székemben.
-
Tizenöt éve volt, mikor Benjamin Styles felvett engem táncosnőnek,
és egyből kikezdett velem. Én meg, a naiv kislány, rögtön
belementem a játékba. Teljesen levett a lábamról a stílusa, a
talpraesettsége, és még véletlenül sem a pénze. Halálosan
szerelmes lettem belé, ezért nem érdekelt, hogy más nőkkel volt,
hiszen este mindig mellettem kötött ki. Az sem izgatott, hogy
hogyan bánt a fiával. A tíz éves Harry-re sokszor én vigyáztam,
én mentem érte az iskolába, én segítettem megírni a háziját.
Nem is a pótanyja, de a pótnővére lettem.
- Én meg azt
hittem, hogy viszonyotok van. - húztam el a számat, és mélyen
belül egy kis megnyugvást éreztem.
- Tetszik neked, igaz? -
mosolygott izgatottan Sam, nekem pedig az arcomba szökött a vér.
- Még mindig nem került be a képbe az apám. - váltottam
egyből vissza az előző témára.
- Hát persze... Szóval.
Eltelt majdnem tíz év, én pedig már mindenki szemében a főnök
jobb keze, és legfőbb bizalmasa voltam. Egy, a maihoz hasonló
összejövetel volt, mikor megváltozott minden. Benjamin szerette
otthon intézni az ügyeit, de aznap nem volt elég óvatos. Láttam,
ahogy megöl valakit. Megölte azt a férfit, és élvezte. - mesélte
nagy beleéléssel Sam, és láttam rajta, hogy nehezen beszél arról
a napról, és hogy mit látott.
- És a véleményed egyből
megváltozott róla. - fejeztem be helyette.
- Igen. Nem tudtam
úgy ránézni, ahogy előtte. Egy gyilkost láttam magam előtt, aki
hidegvérrel öl embert.
- Az alatt a tizenöt év alatt nem is
gyanakodtál rá?
- Nem. Pontosabban tudtam, hogy vannak piszkos
ügyei, de csak valami drogbizniszre, vagy hasonlóra gondoltam. Nem
hittem, hogy gyilkos. - mondta elborzadva.
- Hát igen. Nagyon
ügyesen el tudja tusolni a dolgait. - helyeseltem.
- Benjamin
rájött, hogy megláttam őket, de nem ijedt meg. Meg sem lepődött.
Csupán annyit mondott, hogy előbb-utóbb úgyis láttam volna
valami hasonlót. Teljes mértékben megbízott bennem, vagy csak
arra gondolt, hogy ha eljár a szám, akkor úgyis én bánom meg.
Nem mondta, de tudtam, hogy mi lenne a következmény. Én mégis
elkezdtem utána nyomozni. Tudtam, hogy az életemmel játszok, de
nem érdekelt. Csak Harry-re tudtam gondolni, és arra, hogy ő
nehogy az apja nyomdokaiba lépjen. De szerencsére ő teljesen más
ember.
- Igen, az. - bólintottam – De még most sem értem,
hogy hogyan került képbe az apám.
- Egymást buktattuk le. -
nevetett fel Sam – De tényleg. El sem hinné az ember, de egyazon
a napon akartuk átkutatni Benjamin holmiját. Ő nem volt otthon,
külföldre utazott valami ügy miatt, és mind a ketten kaptunk az
alkalmon. Szegény nyakig volt a papírokban, mikor rányitottam.
Egyikünk sem tudott megszólalni, aztán az én nyelvem eredt meg
először. Elmondtam neki mindent, és attól a naptól kezdve,
együtt akartuk megbuktatni azt a szemétládát.
- Nem értem! -
gondolkodtam el – Miért nem mentetek egyből a rendőrségre?
Hiszen egy gyilkosság szemtanúja voltál.
- Na, ugyan miért? A
zsaruk közt nem egy ember van, aki neki dolgozik. Egyből eljutott
volna hozzá a hír, és én még aznap halott lettem volna az
apáddal együtt, de így...
- Így csak ő halt meg. - fejeztem
be szomorúan helyette – Láttad, mikor meghalt?
- Nem. Nem
tudtam, hogy mi lett vele. Csak másnap, mikor olvastam az újságban,
hogy meghalt egy rendőr. Annyira sajnálom, drágám.
- Hát még
én. - bólogattam.
- Apád halála után kétségbe estem. Nem
tudtam, hogy mihez kezdek nélküle.
- Öhm... Te és az apám...
Volt köztetek valami?
- Nem! - kiáltott fel – Dehogy! Nem!
Semmi! Csakis barátság, nagyon jó barátság!
- Nem lett volna
baj, félre ne értsd. - mosolyogtam rá.
- Még mindig az anyádat
szerette. - mondta Sam, nekem pedig melegség járta át a szívemet
a szüleimre gondolva – Én inkább csak egy bátyóként
tekintettem rá.
- Értem.
- Szóval miután meghalt az apád,
én is leálltam a nyomozással. Gondolhatod, hogy mennyire
megijedtem, meg kellett kicsit lapulnom.
- Honnan tudtad, hogy ki
vagyok? - tettem fel egy újabb fogós kérdést.
- Rengeteg
képet láttam rólatok. Rólad, és az öcsédről is, és apukátok
rengeteget mesélt rólatok. - mondta kedvesen – Mikor megláttalak
Benjamin-nal, egyből megismertelek, és egyből tudtam, hogy mit
akarsz valójában a Red Velvet-ben.
- Nagy szerencsém volt,
hogy bejutottam. Először egy kis étteremben dolgoztam, és az
öreghez akartam közelebb férkőzni, tőle akartam megtudni
dolgokat. - kezdtem bele a mesélésbe, ugyanis kezdtem megbízni
Sam-ban, és láttam, hogy nem hazudik – Aztán jött Harry, majd
Benjamin. Szinte semmit sem kellett tennem, hogy bekerülhessek
hozzá. Először arra gondoltam, hogy lebuktam, de aztán...
-
Aztán kikezdett veled. - bólogatott unottan Sam – Szinte
sejtettem. Minden új lánynál ezt csinálja, de úgy vettem észre,
hogy te rendesen elcsavartad a fejét, és nem csak Ben-nek. -
kacsintott rám.
- Harry-ről inkább ne is beszéljünk. - tettem
fel a kezeimet védekezve – Gyűlöl, mióta az apjának dolgozok.
- Dehogy gyűlöl. - mosolygott Sam – Csak meg akar védeni.
-
Benjamin is így gondolja, ezért vett maga mellé. Azt hiszi, hogy
akkor majd Harry elkezd neki dolgozni.
- Lehet, hogy ezért
indult a dolog, de Benjamin odavan érted. Nekem elhiheted. Nálam
jobban senki nem ismeri a csajozós praktikáit.
- Fujjjj... -
rázkódtam össze – Már megbocsáss, de nincs hozzá undorom.
-
Már nekem sem lenne. Csak azért tart maga mellett, mert tudok a
piszkos dolgairól De úgy érzem, hogy keresi magának az új
barátnőt.
- Isten ments! - tettem fel a kezeimet – Én maximum
csak addig fogom meg a kezét, míg ráteszem a bilincset.
-
Legyél nagyon óvatos, rendben? - váltott kicsit komolyabbra – Az
apád tapasztalt nyomozó volt, és mégis elbukott.
- Tudom.
-
Én itt leszek melletted, és segíteni fogok mindenben. Akartam,
hogy tudj róla. De senkinek se mond rólam semmit, egyetlen egy szót
sem. A főnöködnek sem, a társadnak sem. Senkinek.
-
Megígérem. - mosolyogtam rá, é tényleg így is gondoltam.
Mindennél jobban bíztam a főnökbe, és Lou-ba is, de az ígéret
szép szó.